Kosár

Megjelent a Kispál Összes zárócsomag!

Kedves Emberek! 


Kész, vége. Fel lehet tenni a polcra, nekünk meg szögre a gitárt, végre elengedhetjük ennek az öreg gyereknek a kezét, innentől menj, boldogulj magad fiam. Mi lesz Veled, most már mindegy, már így is túl sokat szeretgettünk, aggódtunk érted. Aki biztos a maga igazában, hogy valami jót és jól csinált, nem fut neki ennyiszer. Ezek szerint nem voltunk biztosak. Egyszer Jánossy Béla barátunk, akinek a stúdiójában négy lemezt csináltunk azt mondta, mikor az egyik befejezésekor a kétségeimmel gyötörtem: „Nézd, nem szabad túl jó albumot csinálni, mert akkor hátradőltök és megszűnik a zenekar.”  Nem emiatt hagytuk abba, az biztos. Ez a háromévnyi átsuhanás a zenekar huszonvalahány évén arra volt jó, hogy megnyugtassuk magunkat, érezzük még azokat az ízeket, amiért anno szerettük csinálni. Azért maradt néhány kérdés, de néhányra választ is kaptunk. Főleg arra jöttünk rá, hogy ezek felesleges kérdések. Pár szó az extra cd-ről: a 2004 után készült dalokból látszik talán milyen lett volna az utolsó, el nem készült Kispál és a Borz lemez, a 2004 előttiekből pedig az, hogy nem sok dalt hagytunk le a lemezeinkről. Amelyik dalt befejeztük fel is került valahova és talán 3 - 4 dal maradt meg az emlékezetünkben, amiről nem találtunk hangfelvételt, de párszor nekiszaladtunk koncerteken. Talán valahol valakinek megvan kazettán, írott CD-n a garázsban, padláson. De köszi, ne küldje már el. Ez már régóta ennyi, készen vagyunk, jó volt, mindenkit ölelünk!


Kispál és a Borz



You need Flash player 8+ and JavaScript enabled to view this video.

BRAINS - Hurts (Fuckries Are Done)