Kosár

„Nem szeretem a popzenét” – jön a Vad Fruttik új lemeze

Három év szünet után, december 10-én új nagylemezt jelentet meg a hazai klubok és fesztiválok egyik legfőbb kedvence, a Vad Fruttik. Likó Marcell frontember és zenekara minden eddiginél kidolgozottabb, elmélyültebb albumot hozott össze, egyben pályafutása talán legdinamikusabb és legegységesebb nagylemezét készítette el. Az új album címe Darabok.

„A Fénystopposok után másfél évig nem írtam dalszöveget. Próbáltam elfelejteni az albumot, meg kedvem sem volt ezzel foglalkozni. Maradt egy évem összerakni a lemezt. Kitaláltam, hogy havonta egy dalszöveget kell írnom. Ez rossz érzés. Jó vagyok abban, hogy magamat bántsam - biztos azért is lettek a szövegek olyanok amilyenek. Többször beszéltem a Géczi János költő barátommal a versírás mikéntjéről, a kortárs költészetről, meg arról, hogy mi történik a különféle művészeti ágakban manapság. Ennek az lett a hozadéka, hogy utálom, ha valaki azt mondja rám, hogy költő vagyok - nem vagyok az, aki ezt gondolja, még nem olvasott verseket - meg az is, hogy még nehézkesebben írok, mert bizonyos szemszögből minden szarnak tűnik. Nem szeretem a popzenét. Nem szeretem, ha valami nem elég zajos, vagy elég torz, vagy ha valami túl könnyen befogadható. Úgyhogy a dalok is ilyenek lettek - vagy szerkezetükben, vagy szövegükben, vagy hangszerelésükben.” – meséli az új lemez elkészítéséről Likó Marcell gitáros-énekes-frontember. A zenekar a lemezt Budapesten, a Petőfi Csarnokban mutatja be, december 14-én.


Az új Vad Fruttik lemezt egy idén tavasszal kiadott, három számot tartalmazó EP, és a Válaszok nélkül című rádiós dal, illetve az ahhoz készített videoklip vezette fel. A klip különlegessége, hogy Likó Marcell mellett a másik főszereplő Trokán Anna színésznő.


Az új album december 10-én jelenik meg!


Végül, de nem utolsósorban, itt az új Vad Fruttik-album számsorrendje:


1. Darabokban / 2. Válaszok nélkül / 3. Szemben a nappal / 4. Sebek / 5. Másodpercek és decibelek / 6. Pipacs / 7. Éjszaka / 8. Kollázs / 9. Orgonák / 10. Egy napra


Az öttagú Vad Fruttik a hazai klubos-fesztiválos színtér egyik legsikeresebb-legkedveltebb zenekara. A Fruttik zenéje színes, több stílust keresztező, hol odalépősebb, hol finomabb, hol érzelmesebb, hol irónikusabb, gitárcentrikus, izgalmas elektronikával megtámogatott zene. Az együttes 2005-ben tűnt fel Szerelmes dal című számával, melyet 2006-ban követett a Vad Fruttik debütáló nagylemeze, a Rózsikámnak digitálisan – rajta többek közt a Sárga zsiguli, vagy a Nekem senkim sincsen - melyek komoly országos ismertséget hoztak a veszprémi zenekarnak. 2008-ban jött az Egy éjszaka Bohémiában, majd a Lehetek én is számukkal, a 2010-ben megjelent Fénystopposok.


http://vadfruttik.hu


https://www.facebook.com/vadfruttik



You need Flash player 8+ and JavaScript enabled to view this video.

PÉTERFY BORI & LOVE BAND - Csodaidő (feat. Sena)